Vonatozni mindig nagy élmény! Felszállsz egy vonatra megtalálod a helyed, esetleg magadra húzod a hálókocsi fülkéjének ajtaját, aztán valaki a sípjába fúj, a kocsi megremeg és elkezdődik az a különleges kattogó zaj, ami a vasúti utazás különlegességét adja.
A TailorMade utazások nagyszerű lehetőséget biztosítanak a vasút igénybevételére is, ez pedig különösen nagy élmény lehet, ha egy-egy különleges vonatot sikerül bezsákolni az élménytárunkba. Nem kell messzire menni, a világ egyik legszebb vonatának kipróbálásához. A piros vonat, a Bernina-expressz Észak-Olaszországból indul, néhány kilométerre a svájci határtól. Tirano, ez a bájos kis város a Comoi-tótól keletre helyezkedik el, hírnevét éppen az innen induló expressz alapozza meg.
A Bernina útvonalának nagy része Svájcban található, megtehetjük, hogy Sankt Moritzig megyünk el, de a leghosszabb vonal Churba vezet, Svájc legrégebbi városkájába. A Bernina gyönyörű, a kocsik szinte teljes fala és teteje átlátszó, így mintha körül ölelne bennünket a számtalan alagút, csak éppen a szelet nem érezzük a viaduktok egyikén. Számtalan gyönyörű gleccsert, havas csúcsokat láthatunk, és a vonat néhány helyen meg is áll levegőzés, fényképezés céljából.
Oda-vissza jegyet vettünk a Bernina kipróbálásakor, és az élmény tényleg felejthetetlen volt, Chur felé a panoráma kocsiban mindenki szaladgált, fényképezett, mintha az idegen emberek egy csapatot alkottak volna.
Délután indultunk vissza Tiranoba, s az út visszafelé is gyönyörű volt, de nem várt módon – némi bosszúság árán – mulatságossá is vált.
Churban a vonatra felszállva három ülőhelyünk egyikét elfoglalva találtuk, egy pár egyik tagja ült rajta, akik igyekeztek bennünket levegőnek nézni, és nem észrevenni értetlenségünket. Egyszerű megoldásnak tűnt, hogy hívjuk a kalauzt, de ezt a szót vélhetően az érintettek is megértették, mert végre megkérdezték, hogy „mi a problémánk?”. Mondtuk, hogy a hely, amin egyikük ül, az a mienk, mire ők megpróbáltak meggyőzni bennünket, hogy „nem, a mi harmadik helyünk a kocsi egy egészen más pontján van”, mindezt úgy, hogy sorszámozott, helyjegyes ülések voltak, egyértelmű jelzéssel. Amikor látták, hogy nem tudnak meggyőzni bennünket, akkor végül a hölgy elvándorolt az általuk nekünk szánt ülésre, a férfi pedig egy piros baseball sapkát mindvégig a fején tartva, egész úton, nagy erővel duzzogott.
Tiranoba visszatérve felmentünk a szállodai szobánkba, majd Feleségem és Lányom rábeszéltek, hogy menjünk le valami vacsorát keresni. Én azzal a feltétellel indultam el, hogy ha valahol meglátom a „pirossapkást”, akkor Lányommal leszámolunk vele:
„Én orrba vágom, de, ha el akar futni, akkor a Lányom elkapja!” – Asterix és Obelix mintájára.
Ez persze csak vicc volt, azonban, amikor a több tucat pizzéria közül lányom végre kiválasztott egyet, és bementünk, kit láttak meg szemeink?!
A „pirossapkást”!
Valószínűleg a mai napig sem érti, hogy megpillantásakor tört ki belőlünk a megállíthatatlan röhögés…