Afrika az élet bölcsője, de ugyanakkor több is annál, olyan bölcső, ami elkíséri az emberiséget létezése során, hihetetlen múltja, könnyűnek nem nevezhető jelenje és izgalmas, remélhetőleg sikeres jövője van. Afrikát nem elég látni, érezni kell és ennek legjobb módja Kelet-Afrika már nem érintetlen, de még pislákoló paradicsomaiban kalandok megélése.
Afrikában mindig történik valami, képtelenség unatkozni. A helyiek pedig egy határig hajlamosak derűvel fogadni az élet megpróbáltatásait. Vezérelv a „pole-pole!”, ami annyit jelent „nyugi nyugi! majd lesz valahogy”. Ne aggódjunk semmiért, majd megoldódik!
A „pole-pole!” filozófiája olyannyira erős, hogy az útkereszteződésekben sem a „STOP”, hanem a „pole-pole!” kerül felfestésre az aszfaltra, jellemző, hogy a délen közismerten jellemző kaotikus közlekedési viszonyokhoz képest nagyon kevés a baleset. A tailormade utazás filozófiája és a pole-pole szelleme mindenképp egybecseng…
A „pole-pole!” erejével első Kelet-Afrikai utunk első napján sikerült megismerkedni. Nairobiba érkeztünk, mint a legtöbben, s onnan másnap reggel már egyenesen a „bush”-ba, azaz a vadonba vezetett az utunk, célunk az Amboseli volt, Kenya Tanzániai határán a Kilimanjaro lábánál elterülő vadvédelmi terület. Hagyományainknak megfelelően Kenyában is TailorMade úton voltunk, azonban Kelet-Afrikában mindig érdemes, ha az utas mellett van egy kirongózi.
A kirongózi több, mint testőr! A kirongózi olyan útitárs, akivel együtt élhetjük meg a számtalan kalandot, azonban hely-, és nyelvismerete, presztízse révén biztonságot ad utunk során, a tailormade jelleg elvesztése nélkül.
Ezen az úton Freddy-vel utaztunk, aki igazi barátunk lett. Freddy hihetetlen figura, egy mókázó izomkolosszus, 4-5 nyelven beszél, tájékozott a világ dolgai felől, de egy pillanat alatt földre teper egy bizalmaskodó fickót. Freddy jelszava: Are you ready for Freddy? És ha tényleg kész vagy a Freddy-vel való kalandozásra, hihetetlen élmények érnek.
Amboseliben ezen a napon találkoztunk a BIG FIVE, az öt nagyvad közül az elsőkkel, nagyon-nagyon hamar belebotlottunk egy óriási elefántcsordába. Később nagyon sok élményt gyűjtöttünk még elefántok társaságában, de ez az első alkalom természetesen felejthetetlen volt, s még inkább az is maradt.
Történetesen az elefántok pontosan ott kívántak átkelni a poros, ösvényszerű földúton, ahol mi megálltunk, megcsodálni a csordát. Óriási élmény volt látni a közeledő állatokat, az elefántok néhány méterre előttünk léptek ki az útra és keltek át, nem törődve velünk. Ez így volt, egészen addig, amíg egy párhónapos kiselefánt az út szélén meg nem botlott és majd el nem esett! A csordából azonnal kivált egy hatalmas matriarcha, aki veszélyes tényezőnek tekintve kocsinkat felénk indult és néhány méterre tőlünk az addig könyvekből, filmekből ismert jelei mutatta agresszivitásának: kapáló lábak, kígyózó ormány, széttárt fülek.
Kiszáradt torokkal néztünk Freddy-re, aki csak ennyit mondott: „pole-pole!”
Teltek a percek, a csorda elvonult, s amikor a utolsó elefánt is kellő távolságra került az úttól, akkor a matriarcha megvető pillantással elfordult tőlünk és diadalittasan a csorda után vonult.
Hevesen dobogó szívvel indultunk új kalandok felé, s nem fellejtettük el: „pole-pole!”